A tavalyi esztendő volt a legvéresebb Irakban 2007 óta: több mint 12 ezren vesztették életüket erőszakos cselekmények miatt - áll az ENSZ legfrissebb, pénteken nyilvánosságra hozott jelentésében. Az iraki kormány adatai még tragikusabbak. Az egy nappal korábban, csütörtökön közzétett jelentésben több mint 15 ezer halálos áldozat szerepel. 2013-ban az iraki kormány 6 ezer áldozatról számolt be.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!