Közel kilenc millió forintból újulhatott meg a csepregi egészségház. A pénzből homlokzat felújítás után az épület külső színezést valamint három új bejárati ajtót is kapott. A szakemberek az egyik bejárat fölé esőbeállót is építettek. A létesítmény emeleti részén lakások vannak. A felújításhoz rendelkezésre álló összegből jutott arra is, hogy ezek erkélyei új burkolatot és fakorlátot kapjanak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!