Szombathelyi központtal működnek a régió busztársaságai

Január elsejétől az Északnyugat- magyarországi Közlekedési Központ Zrt. megalapításával, közös irányítás alatt működnek Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megye helyközi közösségi közlekedési szolgáltatói, a központ székhelye pedig Szombathely. Az átalakítás egy 2010-es kormányzati elképzelés szerint valósult meg, a cél az, hogy a jövőben költséghatékonyabb, minőségibb szolgáltatásokkal álljanak az utasok rendelkezésére. A közlekedési központ egyébként több mint négyezer embernek ad munkát és 1400 autóbuszt közlekedtet nap mint nap a régióban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek