Július 4-én dr. Ipkovich György, Szombathely polgármestere sajtótájékoztatón beszámolt be a június 25-én Bükön lezajlott polgármesteri találkozó eredményéről, ahol Szombathely, Győr, Sopron és Nagykanizsa polgármesterei találkoztak és megállapodást kötöttek a jövőbeni együttműködést és a benyújtandó pályázatokkal kapcsolatos folyamatos egyeztetésről. Ugyanitt szóba került Szombathely és a környező városok egységes kórház-politikájának kialakítása is, amiről egy újabb találkozón sikerült konszenzusra jutni. Ennek alapján Körmend, Sárvár és Szombathely a jövőben összehangoltan fog céltámogatásokért folyamodni, szakítva az eddigi szokással, amikor gyakran az egyik kórház fejlesztése a környező városok intézményeinek rovására történt. A jelenlegi kormányzati ciklusban ezen városok 4,2 milliárd forint céltámogatást kaphatnak, az első évben pedig közösen 1,2 milliárd forint támogatáshoz juthatnak hozzá.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!