Kőszegé lett az Abért-tó

A kőszegi önkormányzat tulajdonába tartozik mostantól az Abért-tó és annak környéke. A terület gondozását az önkormányzat 2026 végéig kapta meg és évente ötmillió forintjába kerül. A testületben volt olyan, aki megkérdőjelezte, hogy a város el tudja e látni a feladatot, de megerősítették, hogy rendelkeznek az ehhez szükséges forrásokkal és gépekkel. A város együttműködési megállapodást kötött a Sporthorgász Egyesületek vasi szövetségével, amelynek kötelezettsége a partszakasz karbantartása.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek