Reggel 7 óra után állt csak helyre a vasúti forgalom a főváros és a vasi megyeszékhely között, miután a hajnali órákban egy holttestet találtak a vasúti pályán Ajka és Devecser között. A közlekedést leállították az adott szakaszon. Arendőrség a helyszínelést 7 óra 10 perckor fejezte be, ezt követően indulhatott újra a forgalom. A történtek miatt két szerelvény késett.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!