Központi forgalomirányítási rendszert épít ki a GYSEV

2016 májusától Szombathelyről, valamint Csornáról irányítják a vasúttársaság 35 távvezérelt állomását. A beruházás elkészültével a társaság reményei szerint egyszerűbbé válik a forgalomirányítás, várhatón kevesebb lesz a késés is. A projekt részeként 30 darab vizuális utastájékoztató kijelzőt telepítenek 4 szakaszra, többek között a Sopron-Szombathely-Szentgotthárd, ill. a Szombathely-Zalaszentiván vonalra is. Sopronban emellett központi forgalomellenőrző központ létesül: Ennek segítségével a GYSEV Zrt. teljes hálózatán hatékonyabbá válik a forgalomszervezés mind a személy, mind pedig a teherszállításnál. A beruházás csaknem hét milliárd forintból, 100 százalékos uniós támogatásból valósul meg.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek