A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Szenti Szabolcs közölte az MTI-vel: a rendőrségnek az egyik bank biztonsági szolgálata jelezte, hogy Tatán és Lajosmizsén hamis, klónozott bankkártyával vásároltak ismeretlenek. A két férfi a petőfiszállási benzinkúton is próbálkozott, de addigra a bank már letiltotta a kártyát. A 38 és 55 éves brit férfit a nagylaki határátkelőhelyen tartóztatták fel, járművüket átvizsgálva 23 klónozott bankkártyát találtak – tudatta a százados. A két brit állampolgárral szemben készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!