Február 17-én tesz munkalátogatást Magyarországon Vlagyimir Putyin orosz elnök - jelentette be szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Az orosz államfő Orbán Viktor miniszterelnök elmúlt évi moszkvai munkalátogatását viszonozza - közölte a tárcavezető a Magyar Rádió 180 perc című műsorában. Szijjártó Péter elmondta: a megbeszélés témái között szerepelnek majd a kétoldalú politikai és gazdasági kapcsolatok, energiabiztonsági ügyek és az ukrajnai fegyveres konfliktus is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!