Elkezdődött az influenzajárvány az országban, az Országos Epidemiológiai Központ szerdai jelentése szerint a múlt héten, az év harmadik hetében 16 400 ember, a második hetinél 40,2 százalékkal több beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Az OEK honlapján olvasható összegzés szerint a harmadik héten a fővárosban és 16 megyében emelkedett, Heves és Vas megyében nem változott, Zala megyében csökkent az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma az előző hetihez képest.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!