Szolgálati kutya segítségével találtak meg több mint 26 millió forint értékű kokaint a NAV pénzügyőrei a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren egy postán feladott csomagban: a Brazíliából magyarországi címzetthez érkezett küldemény vámvizsgálatakor jelezte az eb, hogy a csomaggal valami nincs rendben. A gyanús küldeményt kibontották, és megállapították, hogy abban egy melegítőpárna található, amelynek a belsejében lévő elektromos szerkezet több mint egy kilogramm fehér port rejtett. A porról az elvégzett vizsgálat megállapította, hogy kokain. A kábítószer becsült feketepiaci értéke meghaladja a 26 millió forintot. A pénzügyőrök lefoglalták a kábítószert, és kábítószer birtoklása miatt feljelentést tettek a rendőrségen.
Megemlítették, hogy a tavalyi év végétől három újonnan kiképzett szolgálati kutya segíti a repülőtéri pénzügyőrök munkáját, hogy könnyebben meg tudják találni a tiltott árukat tartalmazó csomagokat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!