Szijjártó: ismét kiváló lehet a magyar-amerikai politikai viszony

Az új amerikai nagykövet érkezése jó lehetőség, hogy a magyar-amerikai politikai viszonyt visszaemeljük arra a kiváló szintre, amelyen a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok és a védelmi együttműködés van - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten. A miniszter a Világgazdaság című lap konferenciáján bejelentette, a magyar kormány úgy döntött, hogy Chicagóban főkonzulátust nyit, amely szeptemberben kezdheti meg a működését. Szijjártó Péter elmondta: a viszony rendezésére való amerikai nyitottság és készség jele, hogy magyar idő szerint szerda este - egy teljesen átlagosnak mondható, két hónapos ügyintézési határidőn belül - Magyarország megkapta az amerikai külügyminisztériumtól a leendő washingtoni nagykövetre vonatkozó elfogadó nyilatkozatot.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek