Milliókat kerestek a HÖK-ösök

Követhetetlenül osztották a pénzeket az Eötvös Lóránd Tudományegyetem jogi kar hallgatói önkormányzatában. A társaság hiába fogadott el korábban egy szabályzatot arról, hogy melyik tisztségviselő mennyi pénzre jogosult, ezt sosem tartották be. Kiderült az is, hogy a hallgatók adómentes jutalom- és ösztöndíjkeretét több alkalommal is arra használták, hogy gólyatáborokat, bulikat finanszírozzanak belőle. A Blikk azt írja ösztöndíjból színötös átlaggal még körülbelül 30 ezer forintot lehet összeszedni az ELTE jogi karán. Ehhez képest a HÖK-ös vezetőknek utalt pénzek többször elérték a havi 140-150 ezer forintot is, az egyik HÖK-elnök összesen 2,5 millió forint ösztöndíjat szedett össze a karrierje során.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek