Egész decemberben mindössze egy órára sütött ki a nap az északnyugat-oroszországi Szentpéterváron - közölte pénteken a helyi meteorológiai szolgálat. "A nap összesen csak egy órán át sütött egész decemberben Szentpéterváron. Másodikán, 10-én és 24-én 15-20 percre sütött ki, ez összesen egy órát tesz ki. 2008 óta nem jegyeztek fel ilyen kevés napfényes órát decemberben az észak orosz nagyvárosban. Az egykori cári város januárban már több napfényben részesült: a hónap elejétől már összesen 13 órán át sütött a nap. Az Észak Velencéjének is becézett városban télen amúgy is csak néhányórásak a nappalok: a nap késő délelőtt kel és délután nyugszik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!