A Zanati út végén lévő körforgalomba hirdettek demonstrációt a szocialisták délután 2 órára. Az országos programi szombathelyi figyelemfelhívó akciója azonban elmarad az intenzív havazásra miatt. A szervezők közleményükben azt írják, hogy senkinek a biztonságát nem szeretnénk kockáztatni. A demonstráció célja egyébként az volt, hogy megköszönjék a szombathelyi és Vas megyei polgárok kiállását a tiltakozás mellet. A szocialisták szerint ugyanis ennek is köszönhető, hogy a kormány meghátrálva az eredeti elképzeléstől eltörölte az útdíjat az M86-oson.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!