A zöldpárt törvényjavaslatot nyújt be azért, hogy a kertészetek vasárnap is nyitva tarthassanak. Az ellenzéki párt szerint ugyanis tévedés volt a Fidesz részéről, hogy ezeket a vállalkozásokat is egy kalap alá vette a kiskereskedelem egészével. Úgy vélik, hogy a kertészetek forgalma szezontól függ, a lerakatok többsége december végétől márciusig amúgy is zárva tart. A legtöbb kertészeti áruda alapterülete meghaladja a 200 négyzetmétert, így be kéne zárniuk. Az LMP szerint a törvénymódosítással több száz vállalkozás működése, több ezer munkavállaló megélhetése menthető meg.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!