Február 1-től vasárnaptól a megyei matricák már a megyehatár utáni első csomópontig érvényesek, a díjfizetős szakaszok módosítása miatt feleslegessé vált e-matricák pedig visszaválthatók. Ezek a legfontosabb változások, de jó tudni azt is, hogy a Liszt Ferenc repülőter mostantól újra díjmentesen érhető el a főváros felől. Azok az autósok, akik januárban matrica nélkül közlekedtek a díjköteles szakaszokon, a pótdíj és az 1470 forintos szolgáltatási díj alól is mentesülnek, ha február végéig éves országos vagy megyei matricát vesznek. A kormányzat a legalább négy gyerekes nagycsaládosoknak és a mozgásukban korlátozottaknak várhatóan áprilisban utólagos kompenzációt biztosít.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!