Zajvédő fal épült a szombathelyi vasútállomás mellett

A több mint négyszáz méter hosszúságú 2 és fél méter magas fal elsősorban a Sas utca lakóit védi a pályaudvar zajterhelésétől. A GYSEV saját forrásból biztosította az építkezéshez szükséges összeget, mintegy 37 millió forintot költöttek el. A környéken lakók többször is panaszkodtak ugyanis a pályaudvarról jövő zaj miatt. Ezért döntött úgy a vasúttársaság, hogy megépíti a falat. A zajvédő teljes hosszában sárga színű, melyre három, zöld színű, nagyméretű GYSEV felirat is került.  

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek