Július hónapban közel 1000 rendőr és 40 segítő - határőr, polgárőr, közlekedési ellenőr - ellenőrizte Vas megye útjait és próbálta megakadályozni a turizmussal kapcsolatos bűncselekményeket. Egy hónap alatt, súlyosabb szabályszegés elkövetése miatt 410 személlyel szemben tettek szabálysértési feljelentést, 2101 járművezetőt helyszíni bírsággal sújtottak - összesen 8 millió forint összegben - 455 esetben pedig figyelmeztetést alkalmaztak. Az alkoholszondás ellenőrzés alá vontak közül 78 fő bizonyult ittasnak, legnagyobb részük személygépkocsi vezető volt, így 55 esetben a vezetői engedélyt már a helyszínen el kellett venni. Jelentős sebességtúllépés miatt 66 fő ellen szabálysértési eljárást kezdeményeztek, akik szintén számíthatnak a járművezetéstől való eltiltásra. Míg tavaly júliusban 5 halálos, 21 súlyos és 21 könnyű sérüléses baleset történt, addig idén július hónapban 1 halálos, 19 súlyos, 32 pedig könnyű kimenetelű volt.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!