Ezen a napon az akcióban résztvevő éttermek minden évben 50% kedvezményt adnak a számla végösszegéből. A lassan szokássá váló kezdeményezés mindenkinek előnyös. A vendégeknek, mert kevesebbet fizetnek, az éttermeknek pedig azért, mert többen ismerhetik meg konyhájuk íz világát. Az éttermek egészen vasárnapig még csatlakozhatnak a kezdeményezéshez. Vas megyéből eddig 12 étterem jelezte, hogy részt vesz a torkos csütörtökön.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!