Minden idők legnagyobb különbségű rögbis győzelme született a múlt hét végén a belga bajnokságban, amikor a Kituro 356-3-ra verte a Soignies együttesét. Az élvonalbeli mérkőzésen kialakult 353 pontos különbség hárommal több, mint az 1984 óta csúcstartó francia találkozó, amely 350-0-ra végződött. A vesztes csapat ugyanakkor közölte, hogy a brüsszeli meccs törlését kéri a ligától, ugyanis a játékvezető nem érkezett meg, a tartalék bíró pedig másfél órával később ért a helyszínre. Ekkorra többen hazamentek a csapatból, amely 22 helyett csak 17 játékost tudott kiállítani. A vereség ellenére a Soignies harmadik a tabellán, egy ponttal megelőzve a Kiturót.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!