Küzd a kobaltért a Béres Gyógyszergyár

Naponta minimum 30 üveg Béres Csepp elfogyasztására lenne szüksége egy élsportolónak, hogy egyáltalán felmerülhessen nála a doppinggyanú – áll a Béres Gyógyszergyár tegnap kiadott közleményében. A gyógyhatású hungarikum ugyanis kobalttartalma miatt került a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség tiltólistájára, következésképpen a Magyar Antidopping Csoport sem ajánlja fogyasztását. A kobalt ugyanis stabilizálja a doppingolásra használt argon és xenon gázt, így jelenléte a szervezetben gyanúra ad okot. A cég közleménye szerint a csepp a jelenlegi összetételében pótolja megfelelően a nyomelemeket, nem indokolt változtatni rajta, így most lépéseket tesznek, hogy a kobalt határértékeit tisztázzák.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek