Leglelkesebb rajongói abban az államban emeltek szentélyt a politikusnak, ahol korábban kormányzó volt. A hívek több ezer dollárnak megfelelő összeget költöttek a szentélyre, amely két év alatt épült fel. A miniszterelnököt ábrázoló bálvány elkészítése még tovább, 3-4 évig tartott, mert a kezdeményezők több művészt is kipróbáltak, míg megtalálták a férfi élethű másának megalkotására alkalmas személyt. A kormányfő csütörtökön Twitter-üzenetben közölte, hogy visszataszítónak találja az ötletet, és azt kérte hogy ne is avassák fel az építményt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!