Maratoni műsorral készültek a tegnapi napra a közgazdasági diákjai és tanárai. Ebben azonban nincs semmi meglepő, a százhuszonöt évet méltón kell megünnepelni. És mi mással lehetne jobban, mint azzal, ha megmutatjuk azok tehetségét, akik nélkül nem lenne suli: a diákokét.
Büszkeség, nemcsak a Bécs-Budapest telefonvonal százhuszonöt éves
Czunyiné dr. Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár pozitív értelemben meglepő ünnepi beszédéből megtudtuk, hogy milyen jeles események kötődnek az 1890-es évhez, például a zseniális krimiíró Agatha Christie vagy Reményik Sándor is ebben az évben született.
Az államtitkár asszony szerint jó lehet itt diáknak lenni, azonban az évforduló, nemcsak büszkeséggel, de felelősséggel is jár és megköszönte, hogy ő is részese lehet az estnek.
Puskás Tivadar polgármester párhuzamot vélt felfedezni az akkori és a mostani városvezetés között, hiszen ők is reagáltak egy igényre, azzal, hogy létrehozták a közgazdaságit. A jövő évben induló gépészmérnök képzés pedig szintén egy felmerülő igényt elégít ki. És természetesen nem maradhatott ki a
kétezer éve folyamatosan lakott város Szombathely
, mint állandó jelző sem.Az utolsó ünnepi beszédet Kovács Vince a Vas megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke mondta, aki optimistán tekint a jövőbe. A duális gépészmérnökképzés, valamint az elméleti és gyakorlati képzés egyensúlya a jó reformok iránya az oktatásban. A végére pedig még egy cuki adalék: a közgázos lányok mindig is nagyon csinosak voltak Kovács Vince szerint. Honnan is tudja ezt ilyen pontosan? Az ő felesége is itt végzett.
Buli, múltidézéssel és egy igazi legendával
A kötelező megnyitó után indult az est élvezetesebbik része, műsorokkal, tánccal, vicces tesiórával. Előbb azonban még Sági József igazgató kalauzolt bennünket végig a százhuszonöt éven, archív fotók és diavetítés segítségével.
Az este egyik legmeghatóbb és egyben legtanulságosabb része a legendás Pünkösty Botond tanár úr mondatai voltak. Már kilencven éves is elmúlt, de még mindig szívesen emlékszik vissza a suliban eltöltött évekre:
Jó hangulat, jó iskola, ahol mindig fontos volt a testnevelés, és ahol jó volt tanítani.
Ez pedig összecseng azzal, hogy a közgazdaságisok ma is tesiben és a humán vonalon is erősek, ezt bizonyította a tegnapi gála is, amiről beszéljenek helyettünk a képek.