Videó: A 8-ason kiégett félpótkocsis szerelvény műszaki mentése, érdekességekkel

A 24 tonnányi vakolóanyagot szállító szerelvény félpótkocsija a Jánosháza melletti körforgalomban borult lángba, emiatt hosszú órákra terelni kellett a forgalmat és ez sok embernek okozott kellemetlenséget. Videón mutatjuk meg a műszaki mentést és megemlítünk néhány "érdekes" momentumot is.

Több órán keresztül elterelték a forgalmat a forgalmas 84-es és 8-as főutak kereszteződésénél, miután a körforgalomban kiégett egy építőanyagot szállító félpótkocsi.

Videónkban nem csak a helyszínt és a kárelhárítási munkát mutatjuk meg a földről és a levegőből, hanem megemlítünk több balesetveszélyes szituációt is, amit a figyelmetlen és siető sofőrök idéztek elő.

Tűz a 84-es és 8-as főutak kereszteződésénél lévő körforgalomban
TM/Nyugat.hu

Pórul jártak azok is, akik a terelés után a jármű navigációjára hagyatkoztak, mert visszaértek a lezárt körforgalomhoz. A nem szokványos alakú szigetről szintén nem hagyományos képet is tudunk mutatni. Azt viszont nem idézzük szó szerint, amit az a sofőr mondott, aki többször is visszaért ugyanide, miközben valójában Vasvárra tartott.

Tűz a 84-es és 8-as főutak kereszteződésénél lévő körforgalomban
TM/Nyugat.hu

A részletek a videóban hangzanak el.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló