Gyűlnek a kérdések Quaestor-ügyben, és egyre többen vetik fel a pénzügyi felügyelet felelősségét is. Egy Questor-károsult az ATV-ben úgy nyilatkozott: volt, aki az örökségét adta el, és azt fektette be, majd a hozamból gondozta szüleit. Két öngyilkosságról is tudomásuk van. Az atv.hu egyébként arról is beszámolt, hogy a 150 milliárdos csalásgyanúba került cég tulajdonosa nemhogy előzetesben nincs, de még csak meg sem hallgatta a rendőrség. Az ORFK azt írta, ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást csalás miatt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!