A Derkovits Gyula Általános Iskolában 17. alkalommal rendezik meg a programsorozatot. 13-án hétfőn délelőtt Varga Imre Derkovits-szobránál koszorúzással indul rendezvény, aztán a Siker kulcsa-témanap, majd vívóverseny következik. A témanap egyfajta pályaválasztási tanácsadásnak is tekinthető - tájékoztatott Kovács Péterné, igazgató.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!