Csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt feljelentést tett egy jogász a Zala megyei Söjtörön október 18-án történt események miatt. A jogász szerint a garázda csoport megzavarta a falu közössége által szervezett ünnepség lebonyolítását. Véleménye szerint a krumpli és a tojás dobálásával a rongálás vétsége is megvalósult. Mint arról már írtunk, Söjtörön kifütyülték Medgyessy Péter miniszterelnököt, így akadályozták meg, hogy elmondja avatóbeszédét Deák Ferenc felújított szülőháza előtt. A Söjtörön rendezvényt tartó MIÉP-esek már a kormánytagok megérkezését is sípszóval fogadták, majd a megemlékezésen tojást, krumplit dobáltak. A helyszínen kórusban hazaárulózták a kormány tagjait.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!