November elsején a Jáki úti köztemető és annak környékén az alábbi közúti forgalmi rend változások bevezetésére kerül sor: A Jáki út és a Hajnóczy József utca teljes hosszukban egyirányúak lesznek a temető, illetve onnan a Körmendi út irányába. Az Alsóhegyi út ugyancsak egyirányú lesz a Nárai út irányából a temető irányába. Az Alsóhegyi útra személygépkocsik a Nárai út felől hajthatnak be. A Ferenczy István utca, a Külső Nárai út felé kerül egyirányúsításra. Az Alsóhegyi úton közúti járművel megállni, várakozni nem lehet, mivel az út, autóbuszok közlekedésére van fenntartva. A tömegközlekedési eszközök részére az Alsóhegyi út továbbra is kétirányú marad. Az Alsóhegyi út és a Jáki úttal párhuzamos utcák a Radnóti u., Fábián Gy. u., Huszt u., Margaréta u. a temető irányába, míg a merőleges összekötő utcák a Laky D. u. , Asbóth u., Tarczai u., Döbrentei u., Irinyi utcák a Jáki út irányába kerülnek egyirányúsításra. A Ferenczy I. út - Jáki út és Alsóhegyi út közötti útszakaszát lezárjuk, azt csak a VOLÁN járatai, illetve a személyszállító TAXI járművek vehetik igénybe. A lakosságot kérik, hogy a köztemetőt lehetőleg gyalogosan, vagy tömegközlekedési eszközök igénybevételével közelítsék meg. A VASI VOLÁN a jelzett időpontokban sűrített járatú autóbusz közlekedést biztosít.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!