Kedden reggel hat óra körül egy nyilvános telefonfülkéből ismeretlen személy azt közölte a körmendi rendőrség ügyeletesével, hogy a szombathelyi vasútállomáson bomba van. A nyomozók látókörébe került egy 16 éves, egyházasrádóci fiú, így nem kellett ismét kiüríteni a szombathelyi pályaudvart. A fiú a bűncselekmény elkövetését elismerte, majd elmondta, hogy ő telefonált szeptember 26-án a körmendi tűzoltóságra, amikor szintén a szombathelyi vasutat fenyegette meg bombariadóval. Júliusban és augusztusban pedig összesen négy alkalommal jelentette be, hogy bomba van az egyházasrádóci általános iskolában. Minden fenyegetés után nagy erőkkel vonult ki a hatóság, de szerencsére soha sem találtak robbanószerkezetet.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!