Kik és miért vitték el a Mazsola néven ismert szombathelyi vállalkozót?

Egy biztos, a helyi portálon megjelent hírrel ellentétben nem a TEK vitte el az ismert éjszakai klub tulajdonosát. Azóta ők is "rendőrökre" frissítettek.

Délutáni információnk szerint a Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai hallgathatták meg a szombathelyi V. Zsoltot (akit mindenki csak Mazsolaként ismer) egy feljelentés miatt, ami pályázatokkal kapcsolatos, de mivel a vállalkozó nem nyert ezeken a pályázatokon, így hasznot sem húzhatott ezekből. Hogy igaz-e vagy sem, nem tudtuk meg, mert több ízben próbáltuk elérni az ismert vállalkozót, de ez idáig nem sikerült kapcsolatba lépni vele. Egy biztos, V. Zsolt jelenleg is Szombathelyen tartózkodik.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányságon és a Vas Megyei Főügyészségen nem tudtak információt adni a csütörtöki "akcióról", amit egy Vas megyei portál TEK-es akcióként tálalt, szemtanúkra hivatkozva, majd azóta "rendőrökre" frissített.

A vaol.hu-n megjelent információ szerint csütörtökön ismeretlen rendőrök vitték el V. Zsoltot, mert "valamit keretek az üzletbe, de nem találtak ott." Azt viszont ügyvédje tanácsára nem árulta el, hogy mi után kutathattak a zsaruk.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Sokkoló