Új fül-orr-gégészet a szombathelyi kórházban

Felavatták a Vas megyei Markusovszky Kórház új fül-orr-gégészeti járóbeteg részlegét. A betegeket eddig az intézmény szomszédságában lévő megyei rendelőintézetben kezelték, meglehetősen mostoha körülmények között. Kicsi volt a váró, az orvosi szobák száma pedig kevés. A kórházban pénteken átadott és hétfőtől pácienseket fogadó részleg tágasabb, ahol az eddigi 3 helyett 6 orvos gyógyíthat egy időben. A fül-orr-gégészet kialakítására a fenntartó megyei önkormányzat 17 millió forintot fordított, az 50 millió forint értékű gép- és műszerparkhoz pedig Szombathely városa adta a pénzt. A berendezések között számos világ- és európai színvonalú is található. Mint megtudtuk, eddig orvoshiány is lassította, nehezítette a munkát, mostantól azonban 3 szakorvos és ugyanennyi frissen végzett, szakvizsgára készülő doktor fogadja az ambuláns betegeket. Pénteken egyébként a 75 éves kórházban megemlékeztek a nagy elődről, dr. Czeizel Jánosról, a kiemelkedő fül-orr-gégészről, aki egy ideig az intézmény helyettes igazgatója is volt. Határozott kiállásának köszönhető, hogy 1945-ben nem szerelték le, és vitték nyugatra a kórház berendezéseit. forrás: www.radio.hu
adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hírek