Rossz állapotban vannak Szombathely közúti és gyalogos hídjai - derült ki a megyeszékhely hídjainak részletes felújítási ütemtervéből. A következő évben legalább 4-5 hidat kellene felújítani. A szakemberek nemrégiben átvizsgálták a város 52 hídját és a hiányosságok alapján rangsort állítottak fel. Kovács Lászlótól, az önkormányzat városüzemeltetési osztályának mérnökétől megtudtuk: a szükséges beavatkozás alapján veszélyes, sürgős, illetve halasztható titulussal látták el a hidakat. Sürgős felújításra lenne szükség a Saághy, a Kisfaludy, a Vak Bottyán, az Óperint utcai és a Hunyadi úti hídon. Ezeket a jövő évi költségvetés függvényében a következő esztendőben megpróbálják rendbehozni, az előzetes számítások szerint 100 millió forint szükséges a rekonstrukcióra. 2004-ben már elkezdődhet a Saághy utcában lévő új híd felépítése, amelyre már idén rendelkezésre állt a pénzösszeg, már csak az útszakasz építésének engedélyezésére vár az önkormányzat. forrás: www.radio.hu
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.