Üdülési jog kapcsán károsult ügyfeleket keres a rendőrség. A budapesti központú H-Build 2000 Rt. az 1999. év folyamán egy mosonmagyaróvári panzióban való üdülési jogot értékesített. Az ügyfelek különböző nagyságú, 260-610 ezer forint közötti összegeket utaltak át a részvénytársaság számlájára. A szerződés alapján az üdülési jog 99 évre szólt, ám ha az ügyfél nem kívánt Mosonmagyaróváron nyaralni az adott év általa kiválasztott hetében, a H-Build bérbe adta volna a szobát. A szerződéstől annak megkötésétől számított 15 napon belül el is lehetett volna állni. Ennek ellenére egyes károsultak hiába próbáltak a határidő letelte előtt visszalépni, pénzüket nem kapták vissza. A szerződés aláírásakor azt sem közölték velük, hogy még nem készült el az épület, és arról sem beszéltek arról, hogy amíg tart a részletfizetés, nem élhetnek az üdülési joggal. Az ügyfeleknek a szobák garantált áron történő bérbe adásában is csalódniuk kellett. Az ajándékként hirdetett ún. VIP-hetet szintén az ügyféllel fizettették ki. Meg nem valósult ígéret maradt az is, hogy amennyiben a konstrukció nem nyeri el az ügyfél tetszését, a cég visszavásárolja az üdülési jogot. A Pápai Rendőrkapitányság várja olyan személyek jelentkezését, akik üdülési jogot vásároltak a H-Build 2000 Rt-től ám megítélésük szerint - a fent leírt vagy más módon - megkárosította őket a cég. Jelentkezni személyesen vagy levélben a Pápai Rendőrkapitányságon (8500 Pápa, Széchenyi u. 18.), telefonon pedig a 89/313-011-es, valamint a 107-es és a 112-es számokon lehet.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.