Balesetek és gyilkosságok híreivel növelik a nézettséget a kereskedelmi csatornák

Az összes bűnügyi hír, valamint a katasztrófák, balesetek együttes aránya a TV2 híreinek több mint felét, 58,2 százalékot, az RTL Klubnál 38,2 százalékot tett ki.

Lassan mindennapossá válik, hogy valamelyik kereskedelmi csatornát megbüntetik. Most épp a TV2 ellen indult hatósági eljárás, mégpedig az engedélyezettnél több bűnügyi hír miatt - írja a mediapiac.com. Más csatorna nem lépte át azt az arányt, amit a törvényben meghatároztak, sőt, a közszolgálati csatornák jóval el is maradnak ettől.

Retro Radio

A jelentés szerint a TV2 hírműsorainak tavaly 21,8 százalékát tették ki az ilyen jellegű hírek, ami pont 1,8 százalékkal több, mint a megengedett. Hogy ezt átfordítsuk órára is, ez a bizonyos, százalékban nem is durva túllépés azt jelenti, hogy egész évben 6 óra 43 perccel több ilyen hírt adott le a csatorna a megengedettnél. A hatóság összehasonlításképpen vizsgálta a közszolgálati adókat is: a 2014-es arány a Duna Tv-n 0,9 százalék, a Kossuth Rádió Déli Krónikájában 1,3 százalék, az M1 esti híradójában 2,3 százalék volt.

Érdekesség még, hogy noha csak 13 százaléka történik a bűneseteknek Budapesten, az elektronikus médiában mégis majdnem kétszer olyan gyakran szerepelnek ilyen hírek, mint az ország többi részéből. Arról nem is beszélve, hogy a közölt gyilkossági ügyeknek 40 százaléka nem is friss hír, hanem a bírósági szakaszban lévő ügyekkel foglalkozik. Erre pedig csak egy magyarázat van. A kereskedelmi csatornák a gyilkosságokat és a baleseteket arra használják, hogy hogy növeljék a nézettségüket.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű