Kitört a nagy aranyhamisítási botrány

Milliárdosokat és pénzintézeteket vert át a zálogos, aki hamis aranytömböket adott biztosítékként.

Hamis aranytömböket adott biztosítékként a Lombard Kézizálog Zrt. több magyar milliárdosnak és pénzintézetnek. Az év elején csődbe ment zálogcég tulajdonosa által okozott kár a harminc milliárd forintot is elérheti.

napi.hu

Van olyan pénzintézet, ami 600 millió forintos kölcsönnek mondhat búcsút, de azok a vállalkozók sincsenek jobb helyzetben, akik 300 millió, illetve kétmilliárd forintot buktak a tulajdonos, Bíró Péter akciójával. A napi.hu információi szerint a zálogául kapott aranyrudak hamisak voltak, olyannyira, hogy azok trombitarézből készültek. A csalásra a lap szerint csak hónapokkal a cég bedőlése után derült fény. Az érintett felek azóta már feljelentést tettek Bíró ellen.

Összesen száz kilogramm hamis aranyról van szó, ami az eddigi legnagyobb ilyen típusú botrány lehet a magyar bűnügyi történelemben. Az már kiderült, hogy az aranytárgyak hitelességére jogosult Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Hatóság (Nehiti) soha nem végzett a Kézizálog Zrt. részére aranyhitelesítést.

Vélhetően a fedezetként adott aranytömbök egyáltalán nem rendelkeztek magyar fémjellel. Ha mégis, akkor azt a Kézizálog Zrt. hamisította. A másik lehetőség, hogy külföldi fémjelzésű aranytömböket kínáltak fedezetként.

A gyanú szerint a Kézizálog Zrt. nem csak arannyal élt vissza. A hitelező bankoknak kötvényeikkel is hatalmas, 20 milliárdos kárt okoztak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek