Összesen körülbelül 10 esetben szívták le a benzint, és a legtöbb helyen többször is jártak az elkövetők. Alkalmanként 20-200 liter közötti üzemanyag tűntettek el a járművekből. A Szombathelyi Rendőrkapitányság nyomozóinak köszönhetően aztán a napokban sikerült kézrekeríteni három táplánszentkereszti fiatal férfit, akik alaposan gyaníthatók a bűncselekmények elkövetésével. Az eljárás során lefoglalták a lopásokhoz használt 6 darab 20 literes kannát is. A gyanúsítottak szabadlábon védekeznek, a bűncselekmények elkövetését elismerték, velük szemben az eljárás tart. A lopási kár értéke 150.000 forint.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!