Vasárnap jött világra.
Hivatalos Facebook-oldalán jelentette be a Fővárosi Állat- és Növénykert, hogy új taggal gyarapodott nagy családjuk:
1987 óta vártuk, a kis csíkos vasárnap született, remekül van, anyja azonban egyelőre rejtegeti őt.
A nagy eseményen az apuka, Géza is jelen volt, aki árgus szemekkel figyelt. Az anyuka, Suki egyébként érdekes helyet választott a szüléshez. Nem vonult el, ahogy azt a legtöbb állat szokta, hanem a Dél-Amerika kifutó hátsó részének kellős közepét választotta, így voltak szerencsések, akik élőben is láthatták a csöppség születését.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.