Bizony, ezért találták fel a kéziféket.
Nagyon úgy néz ki, hogy ma délután az Ady téren a kollégium és az MMIK közötti parkolóban elfelejtette behúzni a kéziféket egy kék Fiat sofőrje. A kocsi persze kigurult helyéről és neki koccant egy másik oldalon parkoló autónak.
A kalandvágyó járgányt egyébként egy kollégista szúrta ki és fényképezte le szobája ablakából. Ő elmondta, hogy mielőtt a sofőr oda ért volna, már félretolták, hogy a fekete autó, amit beszorított, ki tudjon szabadulni fogságából. Közben viszont elfoglalták azt a helyet, ahol eredetileg megállt, így sokáig csak ott búslakodott a parkoló kellős közepén. Aztán rövidesen végre megérkezett megmentője is és elrobogtak.
Begurult egy autó az Ady téren
Kovács Petra
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!