Bogdán Ferenc állami gondozásban nőtt fel. Hat éves koráig a gencsapáti gyermekotthon lakója volt, amely a Széchenyi-kastélyban működött 1956-tól 2006-ig.
Ferencnek és fotós barátjának, Kardos Tamásnak viszont megengedte, hogy a kastélyt belülről és kívülről is megörökítsék jelenlegi állapotában. Ferencnek ez különösen fontos volt, hiszen amint odaértek, előtörtek az emlékek.
„Felismertem a régi szobámat. Az egykori bölcsőde falain látható meserészletek is rögtön ismerősek voltak. Nagyon furcsa, de jó érzések kavarogtak bennem, ahogy az üres épületben sétáltunk" – mesélte Bogdán Ferenc, aki 13 éve foglalkozik fotózással, több kiállítása is nyílt már, főállásban pedig az egyik kőszegi szociális intézményben dolgozik.
Azt mondta, szeretett a gencsi kastélyban élni. Jó volt a közösség, kedvesek voltak vele, akárcsak ott, ahová később került, a kőszegi Dr. Nagy László Gyógypedagógiai Intézetben.
„Sokszor hagyta el a számat, ahogy jártuk körbe a kastélyt, hogy: Úristen! Érdekes volt látni üresen az ebédlőt, ahol szerepeltünk. A régi zongorát darabokban, a tv-t, amit néztünk. Ott hevert az életem egy kis szelete. Nem tagadom, jobb lett volna egy gyerekzsivajtól hangos kastélyban sétálni”.
Ferencet régóta foglalkoztatta a gondolat, hogy jó lenne visszamenni, hálás a tulajdonosnak, hogy beengedte őket a területre, sőt, el is kísérte őket kutyájával együtt, akit meg is örökítettek.
Ferenc egyébként 20 éves koráig élt állami gondozásban, a kőszegi intézet után lakást vásárolt magának. Igyekszik a fotózással is egyre komolyabban foglalkozni, és reméli, hogy egyszer majd a felújított Széchenyi-kastélyt is megörökítheti. Abban bízik, ezeket a képeket látják majd más, egykori gyermekotthonos lakók is, akik nehéz sorsuk ellenére szintén őriznek szép emlékeket az ott eltöltött évekből.