Elhunyt a Markusovszky-kórház két korábbi osztályvezető főorvosa is

Gyászol a kórház.

„Volt kollégái és tanítványai nevében szomorúan tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy prof. dr. Illei György, Kórházunk megbecsült volt osztályvezetője hosszú, súlyos betegségekkel folytatott küzdelmét követően elhunyt Pécsett" - olvasható a szombathelyi kórház honlapján.

Markusovszky-kórház

A professzor 1973-tól 1994-ig a Markusovszky Kórház Szülészeti-Nőgyógyászati osztályát vezette, munkáját nagy szakmai és társadalmi megbecsülés övezte. Külföldről is érkeztek hozzá tanulni.

Nevéhez számos új műtéti eljárás bevezetése fűződik, de jelentős endokrinológiai és immunbiológiai elméleti kutatásokat is vezetett. Orvosszakmai munkája mellett több mint másfél évtizedig a főigazgató mellett tudományos helyettesi teendőket is ellátott.

Az orvoskar kifejezett kérése ellenére – következetes magatartását bizonyítva – 1994-ben vonult nyugdíjba. Több évtizedes oktatói és tudományos tapasztalatát a továbbiakban a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán kamatoztatta, kezdetben Szombathelyen majd Pécsett, főleg a diplomás ápoló- és szülésznőképzés terén országos kisugárzású szakmai sikerek bemutatásával. Több szakkönyvet is írt és szerkesztett. Számos kitüntetés birtokosa volt: „Kiváló orvos”, „Pro Facultate Scientiae Sanitatis”. Életműve elismeréseként 2003-ban a „Magyar Köztárasági Érdemrend Tiszti Keresztje Polgári Fokozata” kitüntetést vehetett át.

Életvitelére a puritánság volt jellemző, vagyont nem gyűjtött, magánrendelése nem volt, szigorúan ellenezte a „klinikai magángyakorlatot” is. Személyében egy végtelenül etikus, szakmailag kiemelkedő tudású professzort veszítettünk el, akit több mint húsz évig kerestek nem csak Vas megyeiek, hanem az ország minden területéről nőgyógyászati daganatos betegségben szenvedők – írta róla prof. dr. Horváth Boldizsár.

Dr. Csejtei András PhD, a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Onkoradiológiai Osztályának nyugalmazott osztályvezető főorvosa életének 70. évében ugyancsak hosszú betegség után hunyt el - írja a vaol.hu. Az Onkoradiológiai Osztály munkatársai és a kórház menedzsmentje értesítette a lapot.

Markusovszky-kórház

Csejtei András 2000 márciusában családjával együtt költözött Szombathelyre, és vette át a Markusovszky-kórház újonnan felépült és átadott Onkoradiológiai Osztályának vezetését.

2001 februárjától a megyei szakfelügyelő főorvosi teendőket is ellátta.

A vidéki onkológiai ellátást országos szintűvé fejlesztette, illetve nagy szerepe volt a helyi molekulárpatológiai labor felépítésében.

Kiváló előadóként, egyetemi oktatóként számos előadás keretében fejezte ki a tudomány és a szakma iránti szenvedélyét.

Munkája elismeréseként 2011-ben Markusovszky Lajos Díjat kapott, majd 2014-ben az „Év orvosa”, 2015-ben tudomány és oktatás kategóriában Prima Primissima díjat vehetett át.

Az utolsó években komoly egészségi problémákkal küzdve, feladatát töretlenül, magas szakmai színvonalon látta el 2022. december végéig. Ezt követően fél évig még tanácsadóként segítette az osztály munkáját.

Kollégái szakmai előmenetelét, fejlődését támogatta, ehhez minden lehetőséget biztosított.

Nagy hangsúlyt fektetett az osztályon dolgozók közötti jó kapcsolat kialakítására csapatépítő tréningekkel, kirándulásokkal. Igyekezett minél több élményt ajándékozni kollégáinak.

Ahogy munkatársai, úgy betegei is – akik az ország minden területéről érkeztek – elismerték hatalmas szakmai tudását.

A világ szépségei felé tanúsított érzékenységét, szeretetét egyik legnagyobb szenvedélye, a régiségek iránti érdeklődése tükrözte.

Egy, a munkában és a magánéletben egyaránt rá jellemző gondolattal búcsúznak tőle kollégái: „A lázadás és az újra való törekvés nem korfüggő”.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet