Kiskorú gyerekei előtt ütlegelte a feleségét a férfi, bíróság dönt a sorsáról

Kapcsolati erőszak bűntette és 2 rendbeli kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat ellene az ügyészség.

A vádirat szerint a férfi 2023 májusától – ittas állapotban – rendszeresen szidalmazta, ütlegelte, falnak lökte a feleségét. Az agresszív férfi a nő bántalmazását akkor is folytatta, amikor a sértett kórházi kezelését követően egészségi állapota miatt akaratnyilvánításra és védekezésre képtelen volt.

Mindenek két kiskorú gyermekük is tanúja volt, így a férfi a mindennapos italozásával, indulatos, bántalmazó fellépésével súlyosan megszegte a kiskorúak neveléséből adódó kötelezettségeit, és ezzel érzelmi, erkölcsi fejlődésüket veszélyeztette. A Sárvári Járási Ügyészség a férfival szemben minden olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől való eltiltására, melynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, valamint a szülői felügyeleti jogának megszüntetésére is javaslatot tett. A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Sárvári Járásbíróság dönt majd.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek