Miyawaki-erdő készül Bükön – Ez lesz itthon a harmadik vidéki minierdő

A Miyawaki-módszer lényege, hogy városi környezetben az átlagosnál rövidebb idő alatt és hatékonyabban lehet kis erdőfoltokat létrehozni.

Magyarország első Miyawaki-erdejét 2021-ben telepítették a fővárosi Tabánban, azóta éppen tucatnyit telepítettek, kettőt Baján, a többit Budapesten – és hamarosan Vas megye is bekapcsolódik a sorba.

Néhány négyzetméteren egy komplett erdőfolt – ez a Miyawaki-erdő, amely nevét megalkotójáról, Akira Miyawaki botanikusról kapta. Ilyen minierdőket szerte a világban telepítettek már, 2021-ben „készült” az első magyarországi minierdő.

A Miyawaki-módszer lényege, hogy városi környezetben az átlagosnál rövidebb idő alatt és hatékonyabban lehet kis erdőfoltokat létrehozni, amelyek évtizedek helyett már pár év alatt erdőszerű formát mutatnak. Az őshonos növények, társulások „használata” a kialakítás lényege.

Bükön úgy határoztak, hogy egy eddig kihasználatlan, háromszög alakú közterületet ültetnek be és lesz ott Miyawaki-erdő. Mezei juhar, közönséges gyertyán, kőris, csertölgy, borbolya, mogyoró, galagonya, kecskerágó, kökény – ilyen növények alkotják majd a büki minierdőt, amely levegőt tisztító és a biodiverzitást erősítő funkciója mellett turisztikai látványosságként is szolgálhat.

A budapesti minierdők mellett kettő vidéki telepítésről tudni: mindkettő Baján cseperedő erdőfolt, így a büki lesz a harmadik vidéki telepítés.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu