Nehezen adja meg magát az ősznek a természet, a nappali hőmérsékletek majdnem a nyarat idézik, napközben rövidnadrágos fiatalok sétálgatnak a szombathelyi Fő téren. A nagyobb élelmiszerüzletek polcait viszont már október eleje óta ellepték a karácsonyi díszek, sőt, szinte egybeérnek a halottak napi mécsesekkel, koszorúkkal és műkrizantémokkal.
Én most azon gondolkodom honnan vegyek majd faragni való tököt töklámpásnak, miközben azt figyelem hogyan váltanak a fák zöldről sárgára, majd élénkpirosra vagy bordóra, sült gesztenye után sóvárgok és vadgesztenyét gyűjtök figurának, de közben csokimikulások kacsintgatnak rá, ha vásárolni megyek.
Angol nyelvterületen ez a jelenség egyébként teljesen természetes, színtiszta üzletről van szó, arany negyedévnek is szokták nevezni, hiszen vannak olyan boltok, amelyek éves bevételük 50 százalékát a jócskán megnyúlt adventi, karácsonyi időszakban bonyolítják.
Karácsonyi zenét eddig még nem hallottam a boltokban, de lehet, hogy csak nekem volt szerencsém, esetleg azzal még megvárják a novembert.