Szexuális erőszakkal vádolják Axl Rose-t, a Guns N' Roses énekesét

A zenész még nem reagált.

Szexuális erőszakkal vádolják Axl Rose-t, a Guns N' Roses énekesét. Az egykori Penthouse-modell, Sheila Kennedy azt állítja, hogy Rose erőszakosan, szexuálisan bántalmazta őt egy New York-i szállodában 1989 májusában – írta meg a Telex.

A New York-i legfelsőbb bíróságra benyújtott kereset szerint az akkor 26 éves Kennedy egy éjszakai klubban találkozott a 27 éves Rose-zal, ahol a Guns N' Roses énekese meghívta a hotelszobájába egy partira. Mikor a szobába értek, Rose állítólag kokainnal és alkohollal kínálta Kennedyt, akit később a „ falhoz szorított és megcsókolt”.

A nő állítása szerint a parti később még inkább eldurvult, Rose „a földre lökte, a hajánál fogva megrángatta és lefogta a kezét, szexuálisan bántalmazta őt, miközben dühkitörése volt”. A keresetben az áll, hogy Kennedy nem járult hozzá az aktushoz, és úgy érezte, hogy „le van győzve”. „Megértette, hogy az a legbiztonságosabb, ha az ágyban fekszik, és megvárja, amíg Rose befejezi a bántalmazását. Rose meg sem próbálta megkérdezni vagy ellenőrizni, hogy Kennedy beleegyezett-e ebbe. Úgy bánt vele, mint egy tulajdonnal, amelyet kizárólag a szexuális élvezetére használt” – áll a keresetben.

Kennedy egy meg nem határozott összegű kártérítést követel az őt ért pszichológiai és érzelmi sérelmekért. „Arra számítunk, hogy Sheila Kennedy döntése a kereset benyújtásáról fontos fordulópont lesz a zeneiparban – mondta Ann Olivarius, a Kennedyt képviselő ügyvéd. „A beszámolója sajnos túlságosan is jellemző az erőszak és a szexuális visszaélések kultúrájára. Reméljük, Sheila bátorsága segít más áldozatoknak is megtalálni a hangjukat.”

A kereset szerint Kennedy az eset miatt PTSD-szerű tüneteket érez „valahányszor meghallja Rose nevét vagy a Guns N' Roses zenéjét”. Kennedy 1983-ban „az év kedvenc” modellje volt a Penthouse-nál. A szerdai keresetében felhozott vádakról korábban már írta 2016-os „No One’s Pet” című memoárjában.

Axl Rose képviselői egyelőre nem reagáltak a megkeresésekre.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű