Tíz százalék önerőt vállal az ezbesztpályázatban a szombathelyi önkormányzat

Szombathelyen közel 2,5 milliárd forintba kerül az azbeszthelyzet megoldása - jelentette be a polgármester.

Beadtuk az azbeszt pályázatot, a munkálatok értéke mintegy 2,5 milliárd forint, amiből tíz százalék önerőt vállaltunk - mondta Nemény András, Szombathely polgármestere egy Facebook-videóban.

Az összeg három részből,áll, az Olad Plató területe 960 millió forintba kerül, ott már az utolsó munkák zajlanak. A másik nagy tétel az azbeszttel érintett 110 közterület, itt 540 millió forint a kivitelezési összeg. A harmadik tétel pedig azoknak az útpadkáknak a megoldása, amiket nem lehet lefedni, ezeken a helyeken el kell szállítani az azbesztes kőzetet, ez nagyságrendileg 900 millió forint lesz - mondta a polgármester.

Ez utóbbi 6-7 ezer négvzetméteres területet jelent, miközben az Olad Plató 74 ezer, a többi közterület pedig 96 ezer négyzetméteres. Mégis majdnem a tízszeresébe kerül az elszállítás, mint a lefedés, ráadásul 9-10 hónapba telik, amíg minden útpadkás részről elviszik az azbesztes köveket - mondta Nemény András.


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet