A baloldal mellébeszél a bajai videó ügyében

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a baloldali szervezetek - az utóbbi napokban különösen a Demokratikus Koalíció (DK) - nem segítik a tisztánlátást a bajai hamisítási botrányban.

Kocsis Máté pénteki budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre azt mondta: az MSZP-nek "finoman fogalmazva" nem sikerült teljes körűen tisztáznia magát, és a Gyurcsány Ferenc vezette DK-nak is lenne mit mondania.

A baloldali szervezetek tehát - az utóbbi napokban leginkább a DK - nem igazán segítik a tisztánlátást az ügyben, nem szólalnak meg, vagy ha meg is szólalnak, mellébeszélnek - jelentette ki a fideszes politikus.

Szavai szerint könnyen elképzelhető, hogy az érintettek közül mindenki "lódít".

Hozzátette, "ez az ügy elegendő arra", hogy "teljes bizonyosság esetén" belebukjon egy politikai szereplő, ám még mindig nem látni tisztán a botránnyal kapcsolatban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet