A békét kértük a Szűzanyától Csíksomlyón – mondja Semjén Zsolt

A békéért imádkoztunk, a békét kértük a csíksomlyói Szűzanyától a pünkösdszombati csíksomlyói fogadalmi búcsún a zarándokokkal – jelentette ki a közmédiának nyilatkozva a zarándokok között jelen lévő Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

A Kereszténydemokrata Néppárt Csíksomlyóra rendszeresen visszatérő elnöke rámutatott: a litániában is azt imádkoztuk a hívekkel, hogy a Szűzanya a béke királynője, és a hegynyeregben több százezren kértük tőle a békét. „Hogy segítsen minket abban, hogy végre békesség legyen, mert ez az emberiségnek és nekünk, magyaroknak is a létérdekünk" – fogalmazott.

A miniszterelnök-helyettes aláhúzta, hogy a csíksomlyói búcsúba Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról, Délvidékről, az anyaországból, az Egyesült Államokból, mindenhonnan érkeztek magyarok. „Ez megerősít minket magyarságunkban, összetartozásunkban és kereszténységünkben" – összegzett Semjén Zsolt a közös együttlét erejét hangsúlyozva.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a közmédiának nyilatkozva elmondta: a Csíksomlyóhoz közeli Csíkkarcfalva szülöttjeként számára a zarándoklat távban rövidebb, de lélekben ugyanolyan hosszú és mély, mint bárkinek, aki bárhonnan Csíksomlyóra zarándokol.

Emlékeztetett: a csíksomlyói búcsú jó alkalom elcsendesedni, imádkozni és arra gondolni, hogy a jövőt illetően mire van szüksége a magyar közösségnek a Kárpát-medencében ahhoz, hogy építkezni tudjon.

„Azt gondolom, 2024-ben annál fontosabbat nehezen lehetne mondani, mint hogy legyen béke, mert a béke az életnek a támogatását, életpártiságot jelent. És aki az élet pártján van, az az építkezés pártján van, és az tulajdonképpen a Teremtő pártján van, a Teremtő mellett áll" – foglalta össze Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke szerint óriási feltöltődést nyújt, ha az ember része lehet a nagyon sok emberből összeálló zarándokseregnek. Úgy vélte, ha több százezer ember egyszerre gondolkodik, imádkozik, annak biztos, hogy van eredménye a lelkekben, a közösségben.

Csak éltető és élő, tevékeny hittel lehet békét teremteni ebben a háború sújtotta világban, amikor fizikai, szellemi, lelki háború tör ránk, ezért van szükség a hitben és szeretetben való megújulásra, megerősödésre – intette a zarándokokat szombati szentbeszédében Felföldi László, a pécsi egyházmegye püspöke, az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú szónoka.

A pünkösdszombati esős reggel ellenére, az idei búcsús nagymisére is több százezren érkeztek az őket már derűs idővel fogadó Kis- és a Nagy-Somlyó hegy közötti nyeregbe, a Hármashalom-oltár elé a világ minden tájáról.

A csíksomlyói kegyhely idén az „Újuljatok meg!" mottóval szervezte meg a fogadalmi nagybúcsút, csatlakozva a gyulafehérvári főegyházmegyében meghirdetett, „Imádsággal megújuló közösség" témájú pasztorális évhez.

Felföldi László hangsúlyozta: az életünket formáló, megújító üzenet nem kívülről jön. „A szívünkben születik meg, és így lesz belőle elhatározás, majd megvalósítás. De szükség van hozzá az élő kapcsolatra Istennel és egymással. Az élő és éltető imádság elengedhetetlen alapja, megtartó ereje és forrása a ránk váró megújulásnak" – fogalmazott.

Szentbeszédében külön részt szentelt a fiataloknak, óvva őket a digitális világ rájuk leselkedő veszélyeitől és rámutatva: a hitbéli örömre nekik, „a jövőt folytató, jövőt építő fiataloknak" is szükségük van.

A pécsi egyházmegyében lévő Kismányok Mária-szobrának történetét idézte fel, amelyet 1945-ben Hadikfalváról vittek Bácskába a menekülő bukovinai székelyek, majd az újabb menekülés után Tolna megyéből is utánamentek, mert tudták „hit nélkül, reménység nélkül, istenkapcsolat nélkül nem lehet életben maradni".

Hangsúlyozta, hozzájuk hasonlóan, nekünk is „vissza kell menni és meg kell keresni hitünk legmélyét, akár küzdelmek árán is, mert csak a megtalált hitből és élő Isten-kapcsolatból építhetjük fel otthonunkban a család szívének lelki templomát". Arra kérte a híveket, ne csupán nézői, szemlélői, hanem cselekvő résztvevői legyenek életük közösségeinek. Aláhúzta: „itt és most" kell megújítani a család egységének, erejének asztalát, a templomi közösségek oltárát.

„Nem szavakkal, nem különleges gondolatokkal, hanem jóságos, szerető és elfogadó jelenlétünkkel" – intett, emlékeztetve Márton Áron erdélyi püspök szavaira, miszerint annak, aki az evangéliumot hirdetni akarja, üdvözítő igazságát életével kell bizonyítani.

Felföldi László emlékeztetett: az iskolai ballagásokon tarisznyát tesznek a végzős diákok nyakába, és „az ifjúság annyit ér, amennyit mi teszünk a tarisznyájukba". Figyelmeztetett: ma sok fiatalnak üres a tarisznyája, így nem kell csodálkozni félelmükön, zavartságukon.

Megköszönte a fiatalok jelenlétét, aláhúzva: olyan életúton kell járniuk, amelyen még soha senki nem járt, ezért azt kérte, legyenek jó példaképeik, barátaik, és ne csak a ruhájukra legyenek igényesek, hanem a szellemi, lelki táplálékukra is. „Ne engedjétek, hogy a virtuális világ rátok irányuló gonoszsága elpusztítsa emberi méltóságotokat! Legyetek nagyon észnél, mert nektek már sokkal nehezebb különbséget tenni az igazság és a hazugság, a valóság és a virtuális világ között!" – fogalmazott a szónok.

Aláhúzta: csak élő hittel lehet a családokat, gyermekeket megmenteni az interneten áradó zűrzavartól, emberhez nem méltó eszméktől, megmenteni a józan gondolkodás becsületét, a családi asztal szentségét, az emberi közösség megtartó erejét.

A zarándokokat Urbán Erik, a Szent Istvánról nevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány rendfőnöke is köszöntötte, hangsúlyozva, hogy egy élő közösségnek szüksége van a lelki és szerkezeti megújulásra. Kérte őket, legyenek „lelki-katonák", akik a békét akarják, akik élni akarnak.

Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke aláhúzta: a megújulás nem új dolgok keresését jelenti, hanem hogy „az értéket, alapot" megőrizve, megtisztítva kell haladni tovább. „Megújulva, megtisztulva, megerősödve hitünkben, identitásunkban folytassuk földi zarándoklatunkat" – fogalmazott.

A csíksomlyói hegynyeregbe idén is sokan gyalog érkeztek a székelyföldi keresztalják tagjaként, több keresztalja zuhogó esőben tette meg az utolsó kilométereket. Mások a Magyarországról indult három zarándokvonattal jöttek, míg Erdély különböző részeiből gépkocsival, busszal, kerékpárral, lóháton érkeztek.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek