A betegszállító szerint csak aludt, a mentőorvos szerint már meghalt – rendőrségi vizsgálat indult Acsádon

A férfit a kórházi kezelés után visszavitték az idősotthonba, visszafektették az ágyába, de akkor már nem élt.

Egy acsádi olvasónk azzal keresett meg minket, hogy augusztus 26-án egy idős férfit szállítottak vissza a szombathelyi Markusovszky Kórházból az acsádi Gondviselés Háza – Időskorúak Otthonába. A betegszállító a férfit a szobájába vitte, lefektette az ágyába, majd távozott volna.

A gondozóknak azonban feltűnt, hogy az idős férfi nem lélegzik. A betegszállító állítólag ekkor azt mondta, hogy a bácsi csak nagyon mélyen alszik, és azt is jelezte, hogy még a nyálát is letörölte korábban. Ezután mentőt hívtak, a helyszínre érkező mentőorvos megállapította, hogy a férfi meghalt. Ezt követően a rendőrség is a helyszínre vonult.

Az acsádi Gondviselés Háza – Időskorúak Otthona
via Máltai Szeretetszolgálat

A történetnek gyorsan híre ment a településen, és olyan információk is napvilágot láttak, hogy a férfi a visszaszállításkor már több órája halott volt. Az egymásnak ellentmondó információkat azonban hivatalos forrásból nem erősítették meg, így azt továbbra sem lehet tudni, hogy az idős úr pontosan mikor hunyt el.

Megkerestük az Országos Mentőszolgálatot, ahonnan azt a választ kaptuk: tudomásuk van az augusztus 26-án történt esetről, a férfit azonban nem az OMSZ, hanem egy független, társadalombiztosítási finanszírozású betegszállító cég vitte vissza az intézménybe.

Az OMSZ szerint ezért a szállítás előtti egészségügyi állapotról, illetve a szállítás során végzett esetleges ellenőrzésekről nincs információjuk. A mentőszolgálat munkatársai ezután kizárólag a halottszemle miatt vonultak a helyszínre.

Az OMSZ azt is közölte, hogy náluk belső vizsgálat nem indult, mivel a szállítást külső szolgáltató végezte. Tájékoztatásuk szerint az eset körülményeit a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja.

A rendőrség megkeresésünkre ezt megerősítette. Közlésük szerint a haláleset körülményeit a Szombathelyi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja, az eljárás részleteiről azonban nem adtak további tájékoztatást.

Azt egyelőre nem sikerült megtudnunk, pontosan melyik betegszállító cég végezte a szállítást. Megkerestük az illetékeseket, és természetesen várjuk az érintett szolgáltató jelentkezését is, amennyiben szeretnék elmondani, hogy miként látják a történteket.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló