Jobbára összefüggő felhőtakaró terjeszkedik lassanként északnyugat, észak felé, helyenként kisebb csapadékot is okozhat - írja a met.hu. Azonban az ország megközelítőleg északnyugati, északi harmadán késő délutánig még nagyrészt kevés felhőre lehet számítani. Az északi szél a Tiszántúlon is fokozatosan mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 7 fok között várható. Késő estére többnyire -2 és +4 fok közé hűl le a levegő.
Este az ország délkeleti kétharmadán nagyrészt zárt lesz a felhőtakaró, helyenként kisebb csapadék előfordulhat. Északnyugaton, északon kevesebb felhő valószínű, viszont a derült tájakon hajnalra párásság, (zúzmarás) köd képződhet. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A minimum-hőmérséklet általában -2, +3 fok között valószínű, de a kevésbé felhős területeken alacsonyabb is lehet.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!